Értéktár

A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány 2010. évtől kezdte szervezi a Veszprém megyei hungarikummozgalom legfontosabb eseményeit. Tematikus kiadványokban jelentették meg a megye legjelentősebb értékeit.

2014-ben fogalmazódott meg a település vezetősége részéről, hogy Bakonynána értékeit kössük csokorba. Ekkor Bakonynánán is megalakult az Értéktár. Az Értéktár bizottság tagjai; Simonné Rummel Erzsébet , Szöllősi Attiláné és Szakács Lászlóné

Első körben 11 tételt sikerült rögzíteni.

Fel kellett ismerni, hogy amely értékek a helyi lakosságnak a mindennapjait érintik, azokat a településre látogató turisták nem ismerik. Ezért újabb és újabb értékek kerültek rögzítésre. Bakonynána értékeit négy csoportba rögzítette a bizottság: Természeti környezet, Épített környezet, Kulturális örökség, Turizmus-vendéglátás, melyek prezentáció formában még 2016-ban bemutatásra kerültek a Tájházban. A sikeres rendezvény további lendületet adott a helyi Értéktár bizottságnak. A 2016. évi Megyei Értékünnepen már Bakonynána is bemutatkozott.

Számos műhelymunka előzte meg a VIII. Veszprém Vármegyei Értékünnepen bemutatott bakonynánai prezentációt, kulturális és gasztronómiai értékeket is. Az értékek őrzői és gondozói jövőbeni feladatai igen összetettek, de a legfontosabb cél azok átörökítése.

 

2024. évi ˝Bakonynána értékei˝ kiadványunk

 

Videók

Bakonynána értékei: Edelweiß dalkör

Bakonynána értékei: Ördöglik túraútvonal

Bakonynána értékei: Bakonynána története