Nincs megjeleníthető tartalom

Üdvözöljük Bakonynána Község hivatalos weboldalán

Harangláb

Látványosság

HARANGLÁBAT” A FALU FELSŐ FELÉBEN LAKÓK ( HÁZHELYESIEK) ÁLLÍTTATTÁK. Az összegyűlt pengő mennyiségét még a nemrégen elhunyt Nádasdy Antónia anyósa egészítette ki. Az első harangláb (bakonyoszlopi szemtanú elmondása szerint) még fából készült. A helyiek még emlékeznek arra, hogy körbe volt kerítve zöld színű kerítéssel, amelyen egy kiskapu is volt, kétoldalt piros rózsabokorral. Felszentelés után Endresz Józsika volt az első halott, akiért a harang szólt, 1932. május 14-én. Mielőtt vasúti sínre cserélték a vázat (ennek dátuma jelenleg nem ismert), az alapot Juhász Gáspár, Juhász Antal és Fohli Mihály kőművesek betonozták a környékben lakók segítségével. Később támasztották ki (nem ismert az időpont) még két vasúti sínpárral. A „Veszprémi Hírlap” 1931. szeptember 6-i (XXXIX. Évf. 36. sz.) számában, az ötödik oldalon olvasható a következő hír: „Szobor és harangszentelés Bakonynánán. Mindezen tárgyakat közadakozás hozta létre. A nehéz gazdasági viszonyok között e körülmény a nép ritka jámborságát s áldozatkészségét dicséri.” Még nincsenek pontos ismereteink arról, hogy hol öntötték a harangot, de azt már tudjuk, hogy Seltenhofer Frigyes fiai öntötték a 4560-as szám alatt. A harangon a következő felirat található: „Magyarország Pátrónája segíts! Visszaszereznünk Nagymagyarországot”. Földhasználat fejében a harangozók naponta harangoztak, továbbá ha halott volt a „házhelyeken”, vagy ha prosecció érkezett átmenőben a faluba. Az első harangozók Hujber János, Endresz Imre, Endresz Bözsinéni és Hujber István még földhasználatért harangoztak. Őket követték Fohli Mihály, Békefi Károly, Endresz József és a jelenlegi harangozónk, Hujber József. A visszaemlékezők szerint két alkalommal is el szerették volna vinni a harangot: egyszer a templomba harmadik harangnak, majd a temetőbe lélekharangnak, De a közvélemény nyomásának engedve, mégis a helyén maradt. Tűzjelzés céljából legutóbb 1978-ban kongatta meg a harangot Valler János, mert égett a kazal náluk. A rendszerváltás után, 1996-ban újították fel a haranglábat (Schöngrundtner Lőrinc, Valler Attilla, Kerner Péter, Fürst Ervin, Sárdi János). Az élőket szólítom, a holtakat siratom, a villámokat elűzöm.

Részletek Kerner Péterné gyűjtőmunkájából....