Hatósági hír 2026. 07. 04 07:52
Naponta frissítve... Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben Magyarország teljes területén.
Óvodafejlesztés az Új Széchenyi Terv segítségével
Bakonynána 2012. november 5-én óvodafejlesztési pályázatot nyert el 12,72 millió forint összegben. A pályázat keretében eszközbeszerzésre, és oktatások megvalósítására nyílt lehetőség. A pályázat 2014. június 30.-án fejeződött be.
Az Új Széchenyi Terv és az Európai Unió 2012-ben óvodafejlesztésre irányuló pályázatot hirdetett, amelynek célja többek között, hogy eszközbeszerzéssel fejlessze a helyi óvodákat, illetve hogy az óvodapedagógusok képzésével hatékonyabbá tegye munkájukat, gyermekeink nevelését.
Bakonynána kis településként igyekszik, hogy az itt dolgozók és az itt élők környezetét folyamatosan javítsa. Ez a pályázat a kisgyermekeket vette célba. Nevelőink képzése előfeltétele a megfelelő nevelési módszerek kialakításának.
„Munkatársaink tudásának fejlesztése kiemelten fontos településünk számára, ezért az ilyen típusú lehetőségek kihasználására nagy hangsúlyt fektetünk. Gyermekeink szakszerű nevelése, és az európai szintű gondolkodás kialakítása csak felkészült tudással rendelkező nevelőkkel lehetséges. A gyermekek új játszó eszközöket is kaptak, amelyet nagy örömmel gyorsan birtokba is vettek.”
„A pályázattal rendkívüli lehetőséget kaptunk arra, hogy egy olyan munkahelyet teremtsünk, ahol nevelőként is kihívásokkal teli, és izgalmas munkát végezzenek az itt dolgozó óvónők. A megszerzett tudással még értékesebb munkaerővé váltak, amely a személyes megbecsülés érzésén kívül a szakmai színvonal növekedését is jelenteti.”
Simonné Rummel Erzsébet polgármester asszony
Hatósági hír 2026. 07. 04 07:52
Naponta frissítve... Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben Magyarország teljes területén.
Populáris hír 2026. 06. 26 14:01
A versenytárgyalás időpontja: 2026. július 31. péntek, 10:00 óra.
Populáris hír 2026. 07. 01 10:46
FRISSÍTVE! A hőségriasztás meghosszabbodik, szombattól már harmadfokú riasztás lesz érvényben
Populáris hír 2026. 06. 23 17:13
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Populáris hír 2026. 06. 18 10:34
2026. augusztus 3. napjával a régi, könyv formátumú személyazonosító igazolványok érvényessége megszűnik.
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Hatósági hír 2026. 05. 13 16:50
2026. májusi hírlevél
Közszolgálati hír 2026. 06. 05 10:42
Bakonynána Községi Önkormányzat 8 500 008,- Ft összegű támogatásban részesült
Közszolgálati hír 2026. 05. 08 20:04
Bakonynána Községi Önkormányzat 772 160,- Ft összegű támogatásban részesült
Populáris hír 2026. 05. 03 10:12
Az anyaság a mindennapok apró csodáiban él...