Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Hosszú évek óta, kölcsönösen látogatja egymást a két önkormányzat lakossága.
Július 15-én este utazunk Jade-ba, a németországi testvértelepülésünkre.
Ennek kapcsán lesz még előzetes megbeszélés, miután megkaptuk a németektől a végleges programtervet.
„2000. év őszén a németországi, alsószászországi tartomány néhány önkormányzatától meghívás érkezett több Vértes környéki és bakonyi német nemzetiségi településhez azzal a céllal, hogy testvértelepülési kapcsolatot szeretnének kialakítani a későbbiekben. Ennek a meghívásnak eleget téve, 2001. év tavaszán több település is eleget tett. A bakonynánai önkormányzatnak csak arra volt lehetősége, hogy szándékát levélben közölje. Még ezen a tavaszon felnőttképzési és önkormányzati delegáció érkezett Magyarországra. Rövid villámlátogatás keretében Bakonynánára is ellátogattak. A látogatás végén, legnagyobb meglepetésünkre közölték, hogy ha ez a bakonynánai vezetésnek is megfelel, ők, a jadei önkormányzat képviselői, a bakonyi települések közül Bakonynánát választanák jövőbeni testvértelepülésüknek."
Azóta is ápoljuk kapcsolatunkat testvértelepülésünkkel.
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 05. 29 10:45
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Hatósági hír 2026. 05. 13 16:50
2026. májusi hírlevél
Közszolgálati hír 2026. 06. 05 10:42
Bakonynána Községi Önkormányzat 8 500 008,- Ft összegű támogatásban részesült
Közszolgálati hír 2026. 05. 08 20:04
Bakonynána Községi Önkormányzat 772 160,- Ft összegű támogatásban részesült
Populáris hír 2026. 05. 03 10:12
Az anyaság a mindennapok apró csodáiban él...
Hatósági hír 2026. 04. 16 09:12
2026. áprilisi hírlevél
Közszolgálati hír 2026. 04. 10 17:09
Menjen el Ön is, menj el Te is szavazni!
Közszolgálati hír 2026. 03. 26 11:25
Csatlakozz Te is...
Közszolgálati hír 2026. 03. 23 16:38
HIRDETMÉNY
Hatósági hír 2026. 03. 19 12:47
2026. márciusi hírlevél